Ajánló

Repertoár – Az ellentétek harmóniája

A  Katti Zoób márka tavaly ünnepelte 25. születésnapját, ez alkalomból pedig az elmúlt évszázadot felölelő, grandiózus kiállítással rukkolt elő a tervező és csapata. Az érdeklődők év elején január 30. és február 24. között tekinthették meg a csodálatos ruhakölteményeket a Pesti Vigadóban. A tárlat augusztusban egy új, impozáns helyszínre, a fertődi Esterházy-kastély Narancsházába költözött, és van egy jó hírünk: november 19-ig még látogatható keddtől-vasárnapig 10 és 17 óra között.

A nyáron mi is felkerekedtünk, hogy szemügyre vegyük a tervező legendás alkotásait és gyönyörködjünk egy kicsit az „Eszterházi tündérvilágban”. Úgy gondoltuk, hogy megosztjuk most veletek a kiállításon készült képeket, hogy ha már nem lesz lehetőségetek személyesen jelen lenni, virtuálisan ti is részesei lehessetek Zoób Kati világának.

Minden szett mellett fel volt tűntetve a szakemberek neve és a készítés éve. „Minden egyes ruhánál ott van, hogy ki szabta, ki varrta, mert ez a lényege ennek a mesterségnek: hogy egy tervező kitalálhat bármit, de ha nincs a saját kezében az a tudás, amivel létre tudja hozni vagy, ha nincs körülötte egy olyan csapat, aki ezt meg tudja csinálni, akkor az tulajdonképpen csak félig önmegvalósítás” – mondta Zoób Kati

A bemutatott 106 öltözék színek szerint volt elrendezve, így igazán egységes képet nyújtott a kiállítás, és előfordulhatott, hogy akár 20 év különbséggel készült ruhadarabok kaptak egymás mellett helyet.

A csodás színek mellett az anyagfajták és a minták változatosságában is elmerülhettek a látogatók. Muszlin, selyem organza, jaquard találkozik párducmintával és különböző geometriai alakzatokkal.

A végére pedig személyes kedvencünket hagytuk:

Related Posts