Kulissza

Misija Design – Villáminterjú

E heti villáminterjúnkban a Misija Design szobrászának, Farkas-Papp Évának tettük fel szokásos 8 kérdésünket!

1. Miért épp ezt a design-vonalat, desing-területet választottad, mint alkotási technika? Hogy alakult ez az életedben?

Röviden: ez áll a legközelebb a szobrászathoz, amit eredetileg tanultam. Bár az egyetem (MKE) után mindig is olyan munkahelyet választottam, ahol a kreativitás lényeges szerepet játszott, egy idő után ezt kevésnek éreztem. Úgy tűnt, hogy távolodik az alkotó énem. Aztán hét évvel ezelőtt felmondtam az akkori munkahelyemen; most-vagy-soha alapon ki akartam deríteni, mire elég a tudásom.

Több tervem is volt, nagyon intenzíven dolgoztam, párhuzamosan több projekten. A Misija figurák egy része szoborként már a márka megjelenése előtt megvolt, csak akkor még nem láttam benne a terméket. Kellett ehhez egy hiánypótló kezdeményezés, a Segítő Vásárlás pályázata. Designereket kerestek, megváltozott munkaképességű műhelyekkel való együttműködésre. Bár korábban is hallottam már a szociális design kifejezést, és az ötlet is nagyon tetszett, az esélytelenek nyugalmával vágtam bele.

Aztán végül egyből megtaláltuk egymást az Összefogás az Egyenlő Esélyekért kerámiaműhelyével, akikkel azóta is együtt dolgozunk. Rá két évre már a betonfigurákra is meglett a kivitelező: a Palota-15 Nkft., szintén a Segítő Vásárlásnak köszönhetően. Véletlen egybeesés, hogy a „misija” márkanév – ami már bő fél évvel korábban megvolt, mintsem hogy ebben a modellben kezdtünk volna gondolkodni – a legtöbb szláv nyelven missziót jelent. Én csak a családom anyai ágának ritka családnevét (Sija) szerettem volna megörökíteni, ki hitte volna akkor még, hogy bizonyos értelemben tényleg misszió lesz a munkánk.

2. Mit jelent neked a márkád, a termékeid?

Kreativitás, közösség, kommunikáció. A kreatív szemlélet nemcsak a tárgyakban jelenik meg. Mivel a vállalkozás és a marketing meg az ehhez kapcsolódó dolgok nekem sokáig idegenek voltak, így a kreativitás a problémamegoldás legfőbb eszközévé is vált. Meglepően hatékony, több kellene belőle a világban.

Közösség: ez a fajta munka nem magányos műfaj. A csapatmunka nem újdonság, nekem azt kellett megtanulnom, hogy a közönség felé tudjak nyitni. Ebben rengeteget segítettek a visszajelzések. Hálás vagyok ezért a tapasztalatért. És igen, a kommunikáció, a kapcsolódás, túl azon, hogy praktikus és szükséges járuléka a munkánknak, általánosabb értelemben az alkotás szerves része is.

3. Inspirálódni sokféleképp lehet, neked hogy megy ez a leghatékonyabban és hol?

Alapvetően magától megy és kivédhetetlenül. Sokszor a legegyszerűbb hétköznapi dolgok indítanak el valamit, és ahhoz keresek formát. Vagy csak elkezdek kísérletezni egy új anyaggal, technológiával, majd ehhez jön egy váratlan mondat, irodalmi idézet, vagy a gyerekem nyelvi leleménye, és hirtelen értelmet nyer az addigi ösztönös tevékenység. Általában van egy automatikus rész, és aztán azt tudatosítom magamban – ez utóbbi a munkásabb folyamat.

Egyébként, ahogy ezt a kérdést megválaszolom, ismét tudatosul, hogy alapvetően szobrászi az attitűdöm, és innen építkezem. Tervezőként is azok a legkatartikusabb pillanatok, amikor ráébredek, hogy amit csinálok az túl a funkción voltaképpen szobor.

4. Ha váltanod kellene szakmát, mire váltanál és miért?

Kiskoromban “természetjáró” akartam lenni. Sokat mentünk kirándulni a Mátrába, ami alföldi gyerekként nekem nagyon egzotikus volt; és persze néztük a Másfélmillió lépés Magyarországon sorozatot, tehát rögzült a Kék-túra útvonala, meg az életérzés, amit képviselt. Azt hiszem, ez a generációm egyik alapélménye, nekem legalábbis evidens volt, hogy így szokás, ez életmód, hivatás, és ha felnövök, én is ezzel foglalkozom majd.

Aztán persze kiderült, hogy nincs ilyen szakma, de akkor már a művészet érdekelt. Időközben a gimi után két évig egyiptológiát tanultam, azt is szívesen folytatnám, bár szerintem lemaradtam már róla. Sebaj! Attól még érdekel, és néha rácsodálkozom, mennyire inspirál a mai napig, néha tudatosan, olykor véletlenül. A Misija fürj formája például szinte egy az egyben megegyezik a fürjcsibe hieroglifával.

Az biztos, hogyha váltanom kéne, akkor valami természetközeli elfoglaltság lenne a B terv. Talán fűszernövények, annak a gasztronómiához is köze van, és az sem áll távol tőlem. Győrben élek, közel van Pannonhalma és a levendulás kert, szóval lehet ez még egy távlati cél. Biztos, hogy csapatban dolgoznék, vagy legalábbis bevonnék nálam tapasztaltabb embereket. Viszont a kreativitás e téren sem árt, és azt hiszem, össze tudnám kötni a dizájnnal is. (Na, de akkor ez most váltásnak számít-e vajon? Vagy mindig ugyanott kötök ki, csak más formában… Kreativitás, közösség, kommunikáció.)

5. Mi foglalkoztat most leginkább, mint alkotó?

Egy betonplasztika sorozaton dolgozom jelenleg is, de ez most nem kapcsolódik közvetlenül a Misijához, inkább képzőművészet. Szabad alkotás, az élet gyerekkel, hétköznapi tárgyak újraértelmezve – #mitépítsünk hashtag alatt szoktam róla képeket megosztani. Bennem abszolút szervesen kapcsolódik ez a kettő: az autonóm művész és a designer. Szeretem ezt az áramlást, ami közöttük lenni tud.

A Misijánál is erősödik a szobrász vonal. Évek óta tervben van a fafigurák gyártása, de mindeddig háttérbe szorult, mivel nagyon nehéz, szinte lehetetlen a gyártása. Valahogy kompromisszumot kell kötni, és ez eddig nem ment. Most úgy döntöttem, hogy nem erőltetem a sorozatgyártást, hanem megmaradnak annak, aminek indultak: egyedi, különleges tárgyaknak. Még finomítok a részleteken, de hamarosan bemutatjuk őket: csak néhány darab van egyelőre, és mindegyik egyedi. Azt hiszem, jó lesz.

Az időgazdálkodás, az már nehezebb téma, de hiszek benne, hogy a rendelkezésünkre álló idő megbízható keretet ad: ami fontos, az megvalósul, a többiért nem kár.

6. Kedvenc színed? Kedvenc formád?

A natúr színeket szeretem: jobban érvényesül a forma. Forma: kör, gömb, négyzet, kocka – valahogy ezek mindig visszajönnek. A Misija védjegyévé vált a szabályos kör alakú furat, majdnem minden figurán felfedezhető. Akárcsak a szabályos négyzetbe rajzolható arányok. Az egyiptomiak a szobraikat és az írásukat is így komponálták –egyébként majdnem minden kultúrában felfedezhető, a sajátunkat is beleértve. De hát én ugye egyiptológus (is) voltam, és ez nem múlt el nyomtalanul.

7. Legfontosabb példaképed, meghatározó szakmai támpontod?

Sok van, és egyre gyűlik. Olyanokat emelnék most ki, akik a képzőművészet és a design területén is otthon vannak: Baglyas Erika munkáit nagyon szeretem, az installációkat és a Dot for You márkát is. Hasonlóképpen Kiss Miklós, aki csodás arculatterveket és tipográfiákat készít, nem mellesleg pedig az egyik legizgalmasabb kortárs alkotó. Nagyon jó ezt látni, hogy lehet mindkét területen magas szinten dolgozni. Na és persze megkérdezném tőlük: hogyan csináljátok? Arrafelé nem 24 óra egy nap?

Más miatt inspiráló Guilherme Machado Vaz munkássága. Ő egy portugál építész, nemrég fedeztem fel az instán. A házai szinte szobrok, a formavilága nagyon passzol a munkáimhoz. A Casa em Afife-be bármikor beköltöznék, és természetesen csak azért nem őt kérem meg a leendő műtermem tervezésére, mert itt Győrben is remek építészeket ismerek.

8. Könyv, amit épp olvasol?

Esténként Varró Dani mondókák, Bors néni, vagy Dániel András Kufli sorozata, csak hogy a gyerekemet is rákapassam az irodalomra. Fogékony rá, azt hiszem, de nincs is más választása ilyen felhozatal mellett.

Én amúgy kortárs irodalom terén nagy fogyasztó vagyok. Most épp dán novellák vannak soron (Ahogy úgy ringatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve). Új felfedezett Murakami Haruki és Sofi Oksanen, bár főképp magyar szerzőket olvasok mostanában. Meghat, hogy eredetiben tehetem. Az amúgy érdekes, hogy irodalmi téren mennyire lejön az egyes tájak közötti karakter- vagy hangulatbeli különbség. Vagy csak én látom így?

Az biztos, hogy az olvasás nekem nagyon személyes. Eredetileg Békés megyei vagyok, és mostanában döbbentem rá arra például, hogy a preparált bálnát, ami az egyik Krasznahorkai regény kulcsmotívuma (Az ellenállás melankóliája, film is készült belőle Tarr Béla rendezésében), én gyerekként láttam a karácsonyi vásárban. De lehet, hogy csak a kamiont, amiben vitték. Az biztos, hogy amikor „hazai” szerzőt olvasok (Krasznahorkai, Szilasi László, Grecsó Krisztián de még Bodor Ádámot is ide sorolnám), akkor az nagyon otthonos, habár nem feltétlenül vidám. A Dunántúl az más, Esterházy, Mészöly meg Weöres, és még Rakovszky Zsuzsa is – tőlük kisüt a nap, pedig nem szépítik a valóságot finoman szólva.

Érdekes, hogy ennyit beszélek róla, és mégse soroltam fel az irodalmat, amikor az inspirációt kérdeztétek. Akkor tudok működni és sokat dolgozni, ha jól vagyok, és ehhez az olvasás hozzátesz. Feltölt, azt hiszem. Majd még elgondolkodom ezen az összefüggéseken…

Csekkoljátok a gyönyörű Misija figurákat!

Related Posts