Magazin

Környezettudatos magyar márkák nyomában

Különös ez a mostani Föld napja. A koronavírus, mely március óta több millió embert kényszerít otthonmaradásra, mintegy figyelmeztetésként is értelmezhető: az emberiség túlságosan is elvesztette a kontrollt. Mértéktelenül kizsákmányoltuk bolygónkat, melynek most kiváltképp jót tesz a mi bezártságunk, egy kicsit fellélegzett, és lassan de biztosan a gyógyulás útjára lépett. Ahhoz, hogy valamennyire fenntartsuk ezt a javuló tendenciát a karantén után is, nekünk is tennünk kell. Lehet ez bármilyen kis lépés is, mint a vászontáska használata az egyszer használatos műanyag zacskó helyett, vagy akár ruhavásárlási szokásaink tudatosabbá tétele. Mi most ebben szeretnénk egy kicsit segíteni és Föld napi írásunkban olyan márkákat gyűjtöttünk nektek, akik tényleg szívükön viselik bolygónk sorsát.

Tudjuk, hogy az idei több hetes tengerparti nyaralásokról valószínűleg le kell mondanunk, de azért mi optimisták vagyunk és reméljük, hogy a nagy balatoni pancsolások nem maradnak el. Így elsőként egy feltörekvő magyar fürdőruhamárkát, a Philomént ajánljuk nektek. A brandet 2015-ben Csabai Zita alapította, inspirációja a budapesti termálfürdők voltak, melyek teljesen rabul ejtették és megalapozták a tervező víz iránti szeretetét. A fürdőruhák egytől egyig szofisztikált, elegáns darabok, és olyan modern városi nőket céloznak meg, akiknek fontos a környezettudatosság. Minden darab etikus módon, kézzel készül Budapesten, ECONYL felhasználásával. Ez a különleges alapanyag tulajdonképpen halászhálók és nejlon hulladékok újrahasznosításából jön létre, ezáltal 100%-ig környezetbarát. A márka saját webshoppal is rendelkezik, ahol többet megtudhattok filozófiájukról és részt vehettek adománygyűjtő akciójukban. Ha pedig beszereznétek egy új fürdőruhát az idei szezonra, jó hírünk van: ma debütált az új 2020-as kollekció! Csapjatok le a csodás darabokra!

Ami biztos, hogy a sportolásról karantén ideje alatt sem kell lemondanunk. Napi tréningünk pedig nem lehet teljes egy kényelmes és stílusos edzőszett nélkül. A FANNA sportswear szerencsére számos etikus alternatívát nyújt az otthoni mozgáshoz. A márka kezdetben a rúdsport szerelmeseinek kínált mesés dresszeket, most pedig már a futás, jóga és úszás kedvelői is válogathatnak a brand kínálatából. A letisztult ruhadarabok mind újrahasznosított szálból készültek, ráadásul a vásárolt termékek mellé ajándékba kaptok egy maradék anyagokból varrt táskát is, amiben praktikusan tudjátok tárolni később edzőcuccaitokat. Fanni a karantén idején kényelmes otthoni viselettel is megörvendeztette vásárlóit, látogassatok el honlapjára és szemezgessetek a legújabb FANNA szettekből!

A Printát a zero-waste harcosoknak biztos nem kell már bemutatni. Nagyjából az első magyar brand volt, aki fellépett a környezettudatosság mellett a divatvilágban. A márkanév mögött több szolgáltatás is húzódik: a Rumbach Sebestény utcai bázison egy finom kávé mellett poszterek, otthoni kiegészítők, ajándéktárgyak és ruhák között válogathattok, és ha mindez még nem elég, egy komplett szitanyomó stúdió is rendelkezésre áll, ahol igény szerint akár 20 fős workshopok is lebonyolíthatók. Okvetlen nézzetek be hozzájuk, hiszen itt mindent megtaláltok, ami ahhoz kell, hogy belevágjatok egy új, zöldebb életmódba!

Reméljük a fent említett három márkával sikerült pár hasznos tippet adnunk az ökotudatos szemlélet kialakításához. Ami biztos, ha náluk vásároltok nem csak Földünknek segítetek, hanem egy magyar kisvállalkozást is támogattok, amire sose volt még ennyire szükség, mint most.

Képek forrása: FANNA, Philomén, Printa Facebook oldala

Related Posts